A gáz és a zöldenergia lesz a befutó 2040-ig

A következő években a megújuló és a gázalapú energiatermelés tör előre a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2040-ig szóló, legújabb előrejelzése szerint. „Az elmúlt 25 évet uraló szén helyét a földgáz, a nap- és a szélenergia veszi át” – ismertette a tanulmány fő megállapítását Fatih Birol, a szervezet ügyvezető igazgatója. Az átalakulás útja azonban nem egyenes, azt az adott kormányok politikája határozza meg.

A változásokhoz ráadásul ellátásbiztonsági aggályok is társulnak. Egyrészt megmaradnak az olaj- és gázellátás szállításmegakadása miatti félelmek, sőt, még fel is erősödhetnek a területen történő beruházások zuhanásának következtében. Ha a világ olajcégei 2017-ben is csak olyan keveset költenek olaj- és gáztermelésre, mint az idén, akkor öt éven belül csökkenhet a hagyományos forrásokból származó energiahordozók mennyisége – véli az IEA is. A szervezet szerint ezért rövid távon mindenképpen fontos lenne új szénhidrogén-termelő beruházásokat indítani a kereslet kielégítése érdekében. Igaz, az esetleges hiányt mindenképpen mérsékelni fogja, hogy közben egyre több zöldenergia, napenergia áll rendelkezésre, és javul az energiafelhasználás hatékonysága is.

Új hangsúly kerül a villamosenergia-ellátás biztonságára is, mert az áramkínálaton belül egyre nagyobb a hullámzó mennyiségben előállított megújuló energiaféleségek energiamixen belüli súlya, elsősorban a nap- és a szélenergiáé. Az energiabiztonságot nagyban befolyásolja továbbá a cseppfolyós földgáz (LNG) szállításának alakulása.

A világ olajkereslete 2040-ig még mindenképpen bővül, főleg, mert a hagyományos üzemanyagoknak még nincs kiforrott és általánosan használt alternatívájuk a személy- és áruszállításban, valamint a légi közlekedésben, illetve, mert a petrolkémiának sincs szénhidrogéntől eltérő alapanyaga. Mindazonáltal a személyautók olajigénye még amellett is csökkenni fog, hogy a járművek száma megkétszereződik a következő negyed évszázadban. Ennek magyarázata a hatékonyság javítása, a bioüzemanyagok terjedése és az, hogy mindinkább hódítanak az elektromos autók.

Szénből alig igényel többet a világ 2040-ben, mint most, mert Kína – a fő felhasználó – maga is levegőminőség-védelmi intézkedésekbe fogott. A gázpiacon várható fő változás az lesz, hogy nő az említett LNG súlya a vezetékes gáz rovására a nagy távolságú szerződések esetében. Míg 2000-ben az ilyen szerződések negyede jutott az LNG-re, 2040-ben már várhatóan több mint a fele. A már egyébként is jól ellátott piacra Ausztráliából és az USA-ból is érkezhetnek további mennyiségek, segítve a piac pezsdítését, javítva a szerződések feltételeit és árait is.

Forrás: vg.hu

Posted in Napelem hírek a nagyvilágból.