Átadták az első támogatott elektromos autót

A kormány elkötelezett az e-mobilitás fejlesztése iránt, a tervek szerint 2020-ra Magyarországon mintegy 30 ezer elektromos jármű fog közlekedni – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az első támogatott elektromos autó pénteki budapesti átadásán.

Lepsényi István hozzátette: a december 21-ig benyújtott pályázatok közel felét, 33-at még az idén véglegesítik, ez 47 tisztán elektromos gépjármű beszerzését teszi lehetővé első körben. A pályázatok között 13 magánszemély, 18 gazdasági társaság egy költségvetési és egy civil szervezet is van, jövő május elsejéig lehet pályázni.

A kormány 2016-ban 2 milliárd forintot biztosít a tisztán elektromos hajtású személy- és kishaszongépjárművek beszerzésének támogatására – mondta Lepsényi István.

Forrás: MTI

A gáz és a zöldenergia lesz a befutó 2040-ig

A következő években a megújuló és a gázalapú energiatermelés tör előre a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) 2040-ig szóló, legújabb előrejelzése szerint. „Az elmúlt 25 évet uraló szén helyét a földgáz, a nap- és a szélenergia veszi át” – ismertette a tanulmány fő megállapítását Fatih Birol, a szervezet ügyvezető igazgatója. Az átalakulás útja azonban nem egyenes, azt az adott kormányok politikája határozza meg.

A változásokhoz ráadásul ellátásbiztonsági aggályok is társulnak. Egyrészt megmaradnak az olaj- és gázellátás szállításmegakadása miatti félelmek, sőt, még fel is erősödhetnek a területen történő beruházások zuhanásának következtében. Ha a világ olajcégei 2017-ben is csak olyan keveset költenek olaj- és gáztermelésre, mint az idén, akkor öt éven belül csökkenhet a hagyományos forrásokból származó energiahordozók mennyisége – véli az IEA is. A szervezet szerint ezért rövid távon mindenképpen fontos lenne új szénhidrogén-termelő beruházásokat indítani a kereslet kielégítése érdekében. Igaz, az esetleges hiányt mindenképpen mérsékelni fogja, hogy közben egyre több zöldenergia, napenergia áll rendelkezésre, és javul az energiafelhasználás hatékonysága is.

Olvass tovább

A napenergia már jobban megéri, mint a fosszilis?

Világgazdasági Fórum (WEF) szerint 2016-ban elérkezett az idő, amikor a napenergiába beruházni már jobban megéri, mint a szén-alapú energiaforrásokba – írja a Quartz.

A WEF számításai alapján  a világ harminc országában már ugyanannyiba kerül, vagy akár olcsóbb is a szél- és napenergia, mint a fosszilis tüzelőanyagokból nyert, a trend pedig folytatódik: néhány éven belül mindenhol pénzügyileg kifizetődőbbé válnak majd a megújulók, a napelemek.

Az USA-ban 2016-ban elképesztő fokozatba kapcsolt a napelem-telepítés, az idei összes új napelem számát az idővel elosztva az év minden percére 125 felszerelt napelem panel jutott a Solar Energy Investment Association adatai szerint. A többi áramforrással összehasonlítva is mindent lenyomnak a napelemek, a 2016-ban hálózatra kapcsolt új kapacitások közül fölényesen, 11,2 gigawattal nyert a napenergia a második helyezett gáz mögött, ami csak 8 gigawattot tett ki.

A piaci szereplők számára is egyre vonzóbb a megújuló-iparág, mivel hosszútávon jövedelmező, kis kockázatú befektetések terepe. Ha pedig még több pénz áramlik a napelem fejlesztésbe, az felgyorsítja a terjedést is, amire nagy szükség lenne, elemzők szerint ugyanis jelenleg még nincs annyi tőke a napelem iparágban, amivel meg tudnánk előzni a klímaváltozás katasztrofális hatásait.

A párizsi klímaegyezményben 1 billió dollárnyi befektetett pénz szerepel, tavaly pedig még csak 286 milliárd dolláron álltunk. A napelem befektetést akadályozó tényezők többnyire nem annyira gazdaságiak, inkább politikaiak a WEF szerint, sok a szabályozói bizonytalanság, a pénzügyi intézmények a megújulók területén még nem alakítottak ki olyan szabványosított eszközosztályt, ami megnyugtató lenne a befektetők számára.

Mindazonáltal a napelem árak változása megbízhatóan tolja a piacot a megújulók irányába, a modellek szerint egy-két évtizeden belül a napenergia ára már csak a fele lesz a szénből vagy gázból kinyerhető áraménak.

Forrás: index.hu

Miért váratott magára 20 évet az elektromos autó?

A Jurassic Park óta tudjuk, hogy “az élet utat tör magának”. Ugyanez igaz lehet a technológiai fejlődésre is. Bár az autóipari “dinoszauruszok”, és velük karöltve az olajipar kézzel lábbal tiltakozott az elektromos autózás ellen, ma már tisztán látszik, hogy csak késleltetni tudták a folyamatot.

A bejegyzés végén található egy “egész estés” dokumentumfilm a SONY Pictures-től a témában, “Ki ölte meg az elektromos autót” címmel, de összefoglalva a lényeg .

Olvass tovább

Áttörés a perovszkit napelemek gyártásában

Perovszkit kristályA londoni székhelyű portál, az IFL Science döntő áttörésről számolt be a perovszkit napelemek kutatásában.
A hagyományos szilícium helyett perovszkit réteggel készült napelemek az energiamegtakarítás terén mára átlépték a 20 százalékos hatékonysági határt, ami az olcsóbb megoldást nyújtó napelemek új generációját hozhatja el.
Az oxfordi egyetem professzora Henry Snaith jelentette be a mostani áttörést jelentő fejlesztést. A 20,3 százalékos napelem hatékonyság mellett a korábbi oxigén és a hő próbákat is sikerrel leküzdötték.

Olvass tovább

Napkollektort is vehetnek a magyarok az új uniós ingyenhitelből

Még decemberben társadalmi egyeztetésre bocsátja a kormány azt az uniós pályázatot, amely a lakóépületek energiahatékonysági felújítását szolgálja nulla százalékos hitelből és jövő év első negyedévétől lehet majd benyújtani a támogatási igényeket az MFB Pontok hálózatában – derül ki a Magyar Fejlesztési Bank pénteki közleményéből. A feltételek még nem véglegesek, de az már biztosnak tűnik, hogy a pénzt lakóingatlanok hőszigetelésére, fűtési vagy melegvíz-rendszerek korszerűsítésére, illetve például napkollektoros ( talán napelemes) rendszerek telepítésére is lehet kérni.

Lázár János a  Kormányinfón már (újra) bejelentette a programot, igaz nem hangsúlyozta, hogy nulla százalékos lesz a hitel a kamattámogatás miatt. Az MFB mai közleménye azonban ezt megerősíti és néhány további lényeges részlet is kiderül belőle:

  • A hitel feltételrendszerének véglegesítését társadalmi egyeztetés előzi meg, ennek érdekében a pályázat tervezete a Széchényi 2020 honlapon kerül majd közzétételre. A pályázat a társadalmi észrevételek figyelembevételével kerül véglegesítésre.
  • A végleges termékleírás várhatóan 2016 decemberében jelenik meg, a tényleges hiteligénylések benyújtása pedig 2017 első negyedévében kezdődhet meg az MFB Pontok hálózatában (ebből országszerte már mintegy 400 van).

Olvass tovább

Otthon melege lakossági napelemes pályázat

Lezárult az Otthon Melege Program 2016 – családi házak energetikai korszerűsítése tárgyú pályázati felhívás

 

Támogatható tevékenységek: Homlokzatok és födémek hőszigetelése;

  • Homlokzati nyílászárók energia-megtakarítást eredményező cseréje, felújítása;
  • Fűtési  és/vagy  használati  melegvíz  ellátó  rendszerek  korszerűsítése,  energia-
  • megtakarítást eredményező felújítása
  • A megújuló energiafelhasználás kialakítása vagy növelése:
  • napkollektoros rendszer telepítése (melegvíz előállítás és fűtésrásegítés céljából);
  • napelemes  rendszer  telepítése  (háztartási  méretű  kiserőmű áramtermelés céljából);
  • brikett, pellet, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése.Megjegyzés: önállóan lehet pályázni napelemes rendszerre is.

Keretösszeg: 5 Mrd Ft

Olvass tovább